E könyv arról szól, hogy szerte Közép-Európában a számtalan helyi közösség hogyan viszonyult azokhoz az erőfeszítésekhez, amelyeket a Habsburg-dinasztia tett a 18. századtól az első világháborúig, hogy egységes és egyesítő birodalmat hozzon létre. Megvizsgálja, hogy a birodalmi intézmények, a közigazgatási gyakorlat és a kulturális törekvések hogyan segítették a társadalmi fejlődést az egyes régiókban a 18. század végétől a 20. század első két évtizedéig. Eközben azt a témát is körbejárja, hogy a polgárok a birodalom minden szegletéből miként kapcsolódtak be ennek a sokrétű államigazgatásnak és intézményeinek a működésébe, gyakran saját céljaikra használva vagy saját érdekeiknek megfelelően újraértelmezve azokat. Összességében véve ezek a bonyolult államépítési folyamatok a birodalom legkülönbözőbb vidékein élő alattvalók számára kollektív tapasztalatokat nyújtottak, amelyek túlmutattak a nyelvi, földrajzi és vallási határokon.